navigáció

Piros ribizlibor


Piros ribizlibor, ribiszkebor

Hozzávalók:
1,75 kg piros ribizli
25 dkg fekete ribizli
4+2 l víz
1+2 kg cukor

Elkészítése: A gyümölcsöt, megmosunk, és csumástól összezúzzuk.(A csumájában vannak olyan gyógyanyagok, amik a kiforrás után is érintetlenül megmaradnak.) Ráöntjük a 4 l vizet, belekeverünk 1 kg cukrot, és letakarva 4-5 napig állni hagyjuk. Ekkor leszűrjük, kipréseljük. A sűrűjét 1-2 liter vízzel újra beáztatjuk, két napig így hagyjuk, majd újra préseljük, a lét a többihez adjuk. Hozzákeverünk még 2 kg cukrot, nagy üvegbe öntjük, kotyogóval ledugaszoljuk, és az edényt langyos helyre állítjuk. Két-három hét múlva tiszta demizsonba átfejtjük.
Ha erős bort akarunk, akkor tehetünk hozzá még 1-2 kg cukrot, és hagyjuk tovább erjedni.
A teljesen letisztult bort óvatosan lefejtjük, és palackozzuk.

Erősebb ribizlibor készítéséhez legalább négy-öt hónapra van szükség. A fenti eljárás itt is érvényes, csupán a különbségeket említem meg. Egy kiló ribizlihez ugyanennyi cukrot és három liter vizet kell adni. A forrás másfél hónapig tart, az érlelés további egy hónapig. Ezt követően három hónap múlva fogyasztható. A fekete ribizlitől az íze, színe is javul.