navigáció

Hagymás Káposztasaláta

Receptek Saláták Saláták 02. Hagymás Káposztasaláta

Hagymás káposztasaláta

Hozzávalók:
30 dkg piros káposzta
30 dkg fehér káposzta
2-3 nagy fej lilahagyma
3 ek olaj
2 ek ecet
törött bors
1 ek mustár
1 mk őrölt köménymag
ízlés szerint só
csipetnyi csípős paprika
csipetnyi porcukor.

Elkészítése:  Mindkét fajta káposztát leveleire szedjük, és erős vízsugár alatt megmossuk. Jó éles késsel nagyon vékony csíkokra vágjuk, majd nagy tésztaszűrőbe rakjuk. A lilahagymát meghámozzuk, és ugyancsak nagyon vékony karikákra vágjuk. Fazékban vizet forralunk. Ha már lobogva, zubogva forr, a szűrőkanálban lévő káposztát belemerítjük. A víz újraforrásától kezdve 2 percig hagyjuk benne. Ezután kiemeljük, és a káposztát lecsöpögtetjük. (Akinek nem egészséges a gyomra, a hagymát ugyanígy forrázza le, akkor nem okoz emésztési panaszokat.) Amíg a káposzta hül, salátástálba öntjük az ecetet, az olajat, a mustárt és a tört köménymagot. Hozzáöntünk 5 ek vizet, majd addig keverjük, amíg a mártás egészen egyneművé válik. Ezután sóval, cukorral megízesítjük, és a forrázott káposztát valamint a hagymát belekeverjük. Jól átforgatjuk, majd légmentesen befedjük, és legalább fél napig érleljük a hűtőszekrényben. Tálalás előtt ismét átkeverjük.

Húsféle mellé tálaljuk. Vacsorára is megfelelő, ha belekeverünk 1 pohár kefirt vagy joghurtot, vagy kevés összemorzsolt tehéntúróval szórjuk meg.