Miskolci kocsonya
Miskolci kocsonya
Hozzávalók:
2 kg kocsonyahús
10 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
1 db enyhén csípős csövespaprika
12 dkg vöröshagyma
3
gerezd fokhagyma
5 g egész bors
só
zellerlevél.
Elkészítése:
A kocsonyahúst,
(fejet, farkat, körmöt, bőrkét)
nagyon jól megmossuk, szükség szerint
leperzseljük, és több vízben ismét
alaposan tisztára mossuk.
Az így
előkészített kocsonyahúst annyi hideg vízbe
rakjuk fel főni, hogy kb. 2-3 ujjnyival ellepje. Amikor felforrt,
szűrőkanál segítségével a habját
leszűrjük, sárgarépával és
fehérrépával bezöldségeljük,
hozzáadjuk a vöröshagymát, a fokhagymát,
és sóval, szemes borssal ízesítjük.
Vigyázzunk arra, hogy takaréklángon, gyöngyöző
forrással főjön - így a kocsonya nem lesz
zavaros, kristálytiszta levet kapunk. Addig főzzük, amíg
a hús olyan puha lesz, hogy a csontról könnyen
leválik. Ekkor néhány percig pihentetjük,
ülepítjük, a paprikát kidobjuk. Szűrőruhán keresztül levét
leszűrjük, és merőkanállal a tetején lévő
zsírt eltávolítjuk. A húst a csontokról
lefejtjük, kisebb darabokra vágjuk, és a
tányérokba úgy osztjuk szét, hogy
egyformán jusson húsos, zsíros és bőrös
rész. A kocsonya levét megkóstoljuk, szükség
szerint utánízesítünk, majd ráöntjük
a kirakott húsra. Ezután teljesen kihűtjük, majd
betesszük a hűtőbe, hogy megdermedjen. Citromkarikával, petrezselyem, vagy zellerlevéllel díszítjük.
Ttányérra rakás előtt forró vízbe mártjuk a dermesztő edényét, úgy könnyen kijön belőle. Van aki a húsát nem szereti, de a zöldségét igen, annak úgy adagoljuk. Tálaláskor kinek-kinek szokása és ízlése szerint paprikát, borsot, sót, ecetet és citromlevet is adunk. A toastkenyeret csíkozunk föl, a csíkokat megpirítjuk, enyhén megdörzsöljük fokhagymával, és külön tálon adjuk középre.