Bodzaszörp variációk
Bodzaszörp (Diétás)
4 liter szörphöz
10 db tenyérnyi, teljesen kinyílt bodzavirág 1 cm-es szárral, 2 nagy
lédús citrom, 1 kg kristálycukornak megfelelő édesítőszer (azért így
írom, mert nem tudhatom mid van otthon. Akár a tablettások is jók.
Olvasd le az adatokat, szorozz, ossz, aztán rajta!), 2 evőkanál ecet, 3
dkg. citromsav, 1 mokkáskanál nátrium-benzoikum (amit helyettesíthetsz
szalicillel, de vigyázz, az erősen rákkeltő, ne a szörpbe rakd!), 1
mokkáskanál só
A bodzavirágot lerázzuk, hogy az apró rovarok kiröpüljenek belőle.
Vízsugár alatt szűrőben egyenként megmossuk, ügyelve arra, hogy ne
nagyon törjük össze. Egy ötliteres, széles szájú befőttesüveg alján
elhelyezzük a virágokat, majd rászórjuk az édesítőt. A citromot forró
vízben megmossuk, és egészen vékonyan karikákra vágjuk. Rátesszük a
virágokra, rászórjuk a citromsavat, ráöntjük az ecetet és 4 liter,
előzőleg felforralt és teljesen kihűtött vizet. Alufóliával vagy
fóliával lazán befedjük. (Nem kell lekötni) Öt napon keresztül naponta
többször - lehetőleg műanyag vagy fakanállal - megkeverjük. Mindennek
teljesen fel kell oldódnia a lében. Utolsó nap nagyon finom szűrőn
átszűrjük. Kiforrázott, lehetőleg hosszú nyakú üvegekbe töltjük, de
csak öthatod részig. Minden egyes üvegbe késhegynyi tartósítószert
szórunk, és azonnal ledugaszoljuk. Ha nem akarsz a natriumbenzoáttól
bőrrákot, vagy leukémiát kapni, szalicilt használj, de ne bele! Kend le
az üveg száját kívül ezzel, aztán kösd le celofánnal. A celofánt
félvastagon hintsd meg szalicillal, kend szét rajta az ujjaiddal, majd egy másik celofánnal zárd le.
Ha csak két-három hónapra akarjuk eltenni, akkor azonmód a kamra
legsötétebb polcára állíthatjuk, ha azonban egész télen szeretnénk
belőle fogyasztani, akkor nedves gőzben csírátlanítsuk, utána zárjuk le
a második réteggel.
Bodzaszörp I.
3 kiló cukorból 6 liter vízzel sűrű szirupot főzünk, majd kihűtjük, és
10 deka borkősavat, 3 felszeletelt citromot meg 10 nagyobb
bodzavirágfejet rakunk bele. 1 hétig érleljük, mindennap egyszer -
kétszer megkeverjük. Utána leszűrjük, üvegbe töltjük. Ahhoz, amit
télire készítünk, literenként 1 mokkáskanál tartósítószert is adunk,
vagy szalicilt a fent leírt módon.
Bodzaszörp II.
4 kiló cukorból 4 liter vízzel és 10 deka borkősavval szirupot főzünk.
Langyosra kihűtjük, majd 40 ernyő lecsipegetett bodzavirágot, 2
karikákra vágott citromot és még 2 citrom levét adjuk hozzá, és 5 napon keresztül...... stb
stb.
Bodzaszörp III.
4 liter víz,
8 kiló kristálycukor, 15 deka borkősav, 6 apróra vagdalt citrom, 2
lapos kiskanál tartósítószerből szirupot főzünk, lehűtjük, 30-40 megmosott bodzavirágrnyőt teszünk bele, naponta megforgatjuk benne 6 napig,
azután stb.stb....
Kellemes ízú nyári szomjoltó ital. Érdemes elkészíteni. Jellegzetes íze változatossá teszi a cukrozott üdítők egyhangúságát.