navigáció

Pacalos kebab


Pacalos kebab

Hozzávalók: 6 személyreBoszorkánykonyha! Egytálételek, Pacalos kebab!
12 db kebab-lepény
1 pacalkonzerv
40 dkg csirkemellfilé
1 közepes cukkini
1 közepes uborka
3 savanyú uborka
3 gerezd fokhagyma
5 közepes fej hagyma
1 ek liszt

csipetnyi csípős paprikapor
őrölt bors
Boszorkánykonyha! Egytálételek, Pacalos kebab!
csipet kakukkfű
reszelt szerecsendió
majoranna
3 paradicsom
vaj, vagy olaj a sütéshez.

Elkészítése: A mellfiléket négyfelé vágjuk, 2 hagymát lereszelünk, az olajon megpároljuk, majd beletesszük a paprikát, a melleket. Félidőben befűszerezzük, sózzuk, hozzáaprítjuk a paradicsomot, a szalmára vágott Boszorkánykonyha! Egytálételek, Pacalos kebab!savanyúuborkákat, készre sütjük. Kiszedjük a mellet, összekeverjük a pacallal, együtt csíkokra vágjuk, keverőedénybe tesszük a töbi kisülttel együtt. A cukkinit és az uborkát szalmára vágjuk, a forró olajba dobjuk, hirtelen kisütjük, felöntjük a pacallével, liszttel besűrítjük, és melegében a többihez keverjük. A maradék hagymát karikázzuk, leforrázzuk, és azt is hozzátesszük, végül a kinyomott fokhagymát is. A lepényeket kiterítve, középtől kifele jó adagot rápakolunk a széléig, felhajtjuk, és feltekerjük rúddá. Szalvétát tekerünk az aljához, azzal kínáljuk.Boszorkánykonyha! Egytálételek, Pacalos kebab!

Ha másnapra készíted, lepény nélkül tárold, majd hidegen tekerd be, és mikróban melegítsd! Evőeszközt ne kínálj hozzá, és a fűszerekkel ne spórolj! Ha túlsütötted a lepényt és nem hajlik, sebaj! Süsd ki most már rendesen, és a tányérra téve a közepére halmozd a pacalost. A széleit törögetve, a letört darabokkal kanalazva kell fogyasztani.