navigáció

Csibefalatok, más szárnyasflamók

Receptek Csibefalatok, más szárnyasflamók

 

              Csibefalatok

 

A leggyakrabban fogyasztott szárnyasunk a csirke, a tyúk, a kacsa, a liba, ritkábban a pulyka, a gyöngytyúk, a kakas, a galamb, valamint a vadszárnyasok közül a fácán, a vadkacsa és a fürj. A táplálkozás szempontjából a baromfihús tekinthető az egyik legegészségesebb nyersanyagnak, mert magas a fehérjetartalma és viszonylag könnyen emészthető. A csirke és a pulyka zsírtartalma elenyészően kicsi, a zsírosabb baromfit pedig korszerű konyhatechnikával sovánnyá lehet varázsolni.

A nagyobb szárnyasokat jól be lehet osztani, ez gazdasági szempontból kimondottan előnyös. A baromfihúsok élvezeti értékéről annyi szubjektív megjegyzést engedjen meg a kedves olvasó, hogy véleményem szerint a legfinomabb ételek szárnyashúsokból készíthetők!

A szárnyasoknak két fajtája ismeretes: a fehér húsúak, amelyek különösen a könnyű, esetleg diétás étkezéshez elengedhetetlen ételek készítésére is alkalmasak, és a barna húsúak, amelyeknek az íze intenzívebb, karakteresebb, viszont kissé nehezebben emészthetők. A fehér húsú szárnyasokhoz tartozik a csirke, a tyúk, a kakas, a kappan (herélt kakas) és a pulyka. Barna húsú baromfi a liba, a kacsa és a gyöngytyúk. A kétfajta szárnyashús tulajdonságaiból adódik, hogy nem alkalmasak azonos ételek készítésére, ezt minden esetben figyelembe kell venni az ételek elkészítésénél. Ugyan minden vidéki háziasszony, aki baromfit nevel, tudja, hogy miről lehet megismerni a fiatal vagy az öreg állatot, mégis leírom, hátha városi háziasszony is kíváncsi rá. (Tudom, hogy manapság már nagyon kevesen vásárolnak élő szárnyast a piacokon, de előfordulhat, hogy valakit megajándékoznak a falusi rokonok egy csirkével. Akkor vajon hogyan fogja levágni az, aki eleddig még soha életében nem találkozott élő csirkével?)

Nagyon röviden: ha élő baromfihoz jutunk, akkor hozzávetőlegesen meg kell állapítani a korát, mert nem mindegyik állat alkalmas mindenfajta étel készítésére. (Például kitűnő levest főzhetünk a legöregebb tyúkból, de rántott csirkét nem készíthetünk belőle, mert az öreg, inas, rostos hús már nem képes átsülni az alatt az idő alatt, amíg a bunda megsül.)

A szárnyas kora leginkább lábának gyűrűiből állapítható meg. A fiatal állat lábán a gyűrűk, a redők szélesek, puhák; a karmai, a láb bőre nedves, enyhén viaszos tapintású; mellcsontja elmozdítható a helyéről. Az idősebb baromfi lábának bőre száraz, karmai kemények, a lábak gyűrűi, redői pedig vékonyak, érdesek, kemények.

Az élő állatot az alábbi módon vágom le: lábait és a szárnyait összekötözöm, majd az összekötözött lábakat az én saját lábam közé szorítva, nyakát hátrahajtom és egy nagyon éles késsel a feje alatt közvetlenül átvágom a gégéjét. (Ha a kés nem elég éles, az állat vergődik!) A vérét azonnal egy tálba csurgatom. Ha libát vagy kacsát kell levágnom, először is kitépdesem a tollait a gégéjénél, hogy jól látható legyen, hol kell átvágni. A levágott szárnyast (kivéve a fácánt, a libát és a kacsát) jó forró, de nem lobogó vízbe mártom néhány pillanatra, majd deszkára teszem és a tollaiból kis csomókat összefogva kitépkedem. Ha a toll nehezen jön ki, akkor az állatot még egyszer belemártom a forró vízbe, és azonnal kitépkedem a tollát. (A már kihűlt szárnyasnak nehezen jön ki a tolla.) A lábakról lehúzom a viaszos bőrt. Ha nehezen jön le, akkor éles késsel lekaparom. Ha tisztítás után még maradt volna kis pihe vagy tolltok, akkor gázláng fölött áthúzogatom a már megtisztított baromfit. Késsel vagy csipesszel távolítom el a benne maradt tollmaradványt.

A libát, a kacsát és a fácánt szárazon kopasztom. Vigyázok, hogy a bőrét ne sértsem meg, ne szakítsam fel. A lábairól éles kés segítéségével távolítom el a bőrt. Ha tollas, de már levágott kacsa vagy liba kerül a konyhámba, akkor azt mégis csak forró vízbe kell mártanom, mert másképpen nem szabadíthatom meg a tollaktól.

A levágott, megkopasztott baromfit a következőképpen bontom fel: az állatot először is megmosom, majd megtörölöm, hogy a deszkán ne csússzon, ezzel balesetet is el tudok kerülni. Először is kivágom a végbélnyílását és a farokrészén lévő faggyúmirigyet. Jó éles, hegyes késsel felvágom a bőrt, a végbélnyílásától egészen a mellcsontig, ügyelve arra, hogy ne vágjam át a beleket. A nyílást óvatosan szétfeszítem, a mellcsont alatt benyúlok a baromfi belsejébe, és lehetőleg egyben veszem ki a hasüreg tartalmát. Nagyon vigyázok arra, hogy az epehólyag ne sérüljön meg, mert a kifakadó epe teljesen tönkreteszi a májat és a hús egy részét is. A szárnyas belsejét többször váltott vízzel kiöblítem, alaposan lecsurgatom, de nem áztatom, mert az áztatással rögtön elkezdődik a fehérje kioldódása. A májat és a zúzát az esetleges bélhájjal együtt óvatosan leválasztom a belekről és rögtön tiszta, hideg vízzel teli tálba rakom. A májról levágom az epét. Ha az epének "udvara van", vagyis a májon zöldes elszíneződés található, akkor az egész epés részt kivágom, ellenkező esetben keserű lesz a belőle készült étel. A zúzát szétvágom, beltartalmát kiürítem, és többször átmosom, ezután lehúzom róla a vastag, recés bőrt. A szárnyas nyakát levágom, és kihúzom belőle a gégét meg a nyelőcsövet. A nyak alsó részénél ugyancsak kihúzom a begyet és eldobom. (Én a szárnyas fejét mindig eldobom, de van, aki szereti, és a levesbe belefőzi.) A lábakat az ízületnél elvágom, levágom róla a karmokat, a szárnyról pedig ugyancsak levágom a szárnyvéget. Ha a baromfit darabokban akarom felhasználni, akkor a következőképpen bontom részeire: a húst az ízületeknél, a csontvégződéseknél átvágom, így soha sem lesz szilánkos a csont. A nagyobb baromfit általában tíz-tizenkét darabra vágom. A combokat kettőbe (tehát négy darab lesz belőlük), a melleket kettőbe (ebből is négy darab lesz), és a hátrészt is kettőbe vágom, és még van a két darab szárny. A fiatal, rántani való csibét felnégyelem.

Ha a szárnyast egyben akarom megsütni, akkor a combok végét összekötözöm (dresszírozom), így megmarad az állat eredeti formája.

A kacsát, a libát, a pulykát ugyanígy bontom fel. A májra nagyon vigyázok (feltéve, hogy benne van a belsőség), hogy ne roncsolódjék, ne sérüljön, hiszen ez az egyik legértékesebb része! A liba és a pulyka lábát térdízületnél eltöröm, majd az állatot jó erősen megfogom, lábát megrántom és a combjában végighúzódó ínszalagot fogóval, vagy egyéb hasonló szerszámmal kihúzom. Ha benne hagynám, akkor a comb sütéskor összehúzódna és kemény maradna.

A baromfi bélzsírját hideg vízben kiáztatom és vöröshagymával vagy fokhagymával sütöm ki. Semmiképpen sem keverem hozzá a testhájhoz, mert esetleges erős szaga elronthatja a többi zsírt.

Előfordul, hogy a szárnyast csontja nélkül, de egészben akarom felhasználni. Ilyenkor a következőképpen csontozom ki: a baromfit egy akkora húsdeszkára fektetem, amin kényelmesen elfér. (Ha nem deszkán fekszik, akkor ide-oda csúszkál, és én elvághatom a kezemet.) Nagyon éles, hegyes késsel a gerincoszlop mentén bevágom a bőrt a húsig, majd szétfeszítem a bőrt az alatta lévő hússal együtt. Először a hátoldali részről fejtem le a húst, majd az alsó combrész következik. Ügyelek arra, hogy a külső bőr semmiképpen se sérüljön meg. A szárnyas belsejéből minden csontot kiszedek, és a csontokról az összes húst lefaragom. (A kiszedett csontokból a lefaragott apróhússal együtt remek leves készülhet.) A mellet és a combokat szintén jó éles, hegyes késsel csontozom ki.

Ha már eldöntöttük, hogy milyen ételt készítünk a baromfiból, aszerint kell sütésre avagy főzésre előkészítenünk. Az előkészített és lefagyasztott húsnak nagy előnye, hogy maga az étel készítése már csak nagyon kevés időt vesz igénybe, tehát az a háziasszony teszi okosan, aki előre eldönti, hogy mi készül majd a csirkéből, kacsából, libából stb. és ennek megfelelően készíti elő, azaz feldarabolja, befűszerezi.

A befűszerezett húsdarabot (vagy darabokat) többféleképpen csomagolhatjuk be.

  1. A darabokat meghintve a különféle fűszerekkel, a család igényeihez mérten (ahány tagú a család, annyi darab hús) folpack fóliába csomagoljuk úgy, hogy minél kevesebb helyet foglaljon majd el a fagyasztóban. Négy csirkecombot például úgy lehet helytakarékosan becsomagolni, hogy egy-egy combot egymásra borítunk. A húsok bőre kívül legyen. (A bőr nélküli oldalát fűszerezzük be.) A két pár combot ezután egymásra tesszük és szorosan begöngyöljük a folpackba. Sütés előtt a fagyott húst kicsomagoljuk, hagyjuk felengedni, majd elkészítjük az ételt.

  2. Másik mód, hogy egy alufóliatálcába rakjuk, amelyben azután meg is süthetjük. (Ha mikrohullámú sütőben készítjük az ételt, akkor semmiképpen se tegyük alufóliába, vagy pedig szedjük ki belőle, mielőtt betennénk a készülékbe.)

A baromfi bontásakor és darabolásakor leeső esetleges csontokat, rt, aprólékot, szárnyvéget, tehát amit majd a levesbe főzünk, tegyük egy polietilén zacskóba és írjuk rá, hogy milyen levesnek való van benne. Az elkészített húsrészekre is írjuk rá, hogy milyen ételhez való, illetve fűszerezett-e vagy sem.

A csirkét vagy kacsát (ha konyhakészen vásároltuk) nem szükséges külön átcsomagolni, ha a későbbiekben egyben óhajtjuk majd felhasználni. (Én a vásárlás után, különösen, ha fagyasztott és tisztított volt, mindig letörölgetem, majd egy réteg folpackba csomagolva teszem be a fagyasztóba. A meleg csirkét, kacsát pedig igyekszem nagyon szorosan belegöngyölni úgy a fóliába, hogy egyetlen porcikája se látsszon ki belőle.)

Általában érdemes három-négy csirkét egyszerre vásárolni és azt a következőképpen külön eltenni: a felbontott csirke alsó combjait, külön a felső combokat, külön a szárnyait, külön a mellehúsát. Ha egyszerre bontom fel a szárnyasokat, akkor legalább négy alkalomra való levescsont marad a bontás után, amelyet jól be lehet osztani. Remek ragulevest főzhetünk belőle egy kis zöldséggel. A hátakat is érdemes belefőzni a levesbe, és a kicsontozott húsból akár egy jó nagy adag csirkesalátát készíthetünk, akár vagdalthús-pogácsát, vagy pedig egyéb olyan ételt, amelyhez apróhús szükséges. Kis fantáziával számtalan ételt főzhetünk-süthetünk a csirkéből, a kacsából, libából.