navigáció

Mignon házilag


Mignon házilag (köszi Cicus)

Piskóta:
6 db tojás
1 citrom reszelt héja
10 dkg. Ráma
15 dkg. liszt
15 dkg. cukor
 
Bevonat:
1/2 kg. porcukor
3 nagy tojás fehérje
5 ek citromlé
ételszínezék 
kb 1,5-2 dl. víz

Töltelék
aromák (narancs, vanília, puncs, friss citrom leve, ami van) 
2 ek. kakaópor
15 dkg. porcukor
20 dkg. Ráma

Csorgatáshoz:
Két púpozott evőkanálnyi tortabevonót gőz fölött egy evőkanálnyi étolajjal elkeverünk.

Elkészítése: Megsütjük a 6 tojásos piskótát. Ha megsült 10-15 percet pihentetjük, majd ha kihűlt, a piskótát lapjában négyfelé vágjuk. Az egészet pedig annyi részre, ahány ízt akarunk.
Az íz(vaj)krémhez habosra keverjük a Ramát a porcukorral, majd kivesszük a harmadrészét, és abba belekeverjük a kakaóport. A kérharmadot az ízek függvényében szétporciózzuk, és beízesítjük az aromákkal.
A félbevágott piskótalap kétharmadát megkenjük a beízesített krémekkel, a maradék részt a kakaóssal, majd ráhelyezzük az utolsó piskótalapot. 3x3-as darabokra vágjuk.
A mázhoz kikeverjük a porcukrot a vízzel, és az ételszínezékekkel, majd a tojáshabba keverjük. A kapott mázzal a következőképp vonjuk be a felkockázott sütit. A süti aljába hústűt szúrunk, úgy, hogy jöjjön ki a tetején. Ezzel forgatjuk bele, ügyelve, vagy fél centi elmaradjon az aljábój. Szépem lehúzzuk, és egymás mellé tesszük, lehetőleg fatálra. Amikor mind kész, 5-10 percre betesszük az előmelegített, 1-2 fokozatú gázsütőbe (elektromosnál cirka 75-90 fok közé méretezzünk, légkeveréssel.) Ettől a máz megszilárdul, és fényt kap.
Pihentetjük amíg a máz meghül, majd a csokival csíkokat, esetleg rácsot csorgatunk rá. Vigyázzunk, ne cifrázzunk, ne legyünk "bőkezűek", mert a csoki összefolyhat! 
Variálhatjuk úgy is, hogy a csokis mázzal is bevonunk mignonokat, azt pedig a cukormázzal csíkozzuk be. A cukormáz is ezerféle színt kaphat, a töltelék ízének megfelelően.
Újabban már az unokáknak gyártom, nekik nem kakaóport kell belekeverni, hanem nutellát.
A citromos úgy készül, hogy a vajkrémbe facsarom a citromot. A palackos citromlé nem jó! Szűrőbe csavarom, így rost és mag nem kerül bele, ami lerontaná a krémet.